Havanna magyar szemmel egy csoda!
Sehol egy ingerült szó, egy rossz megjegyzés, csak nevetés, zene. Pedig nagy a szegénység. Havanna egyes kerületei romvároshoz hasonlítanak, a szecesszió és az amerikai art deco nyomai a házakon megejtő szépségű múltról beszélnek. A tűzfalakon Fidel Castro, Che Gevara és José Marti portréi, és a tőlük vett idézetek olvashatók különféle Kubát éltető szlogenek mellett. A főváros forgalma egy álmos vidéki magyar kisvároséhoz hasonlít, kivéve a világ minden színében pompázó rozsdamarta amerikai old timereket. Kuba lassan változik, már látni a kezekben mobiltelefont, itt-ott van internet, néhány magánvállalkozás is feltűnt: az óriási turistaáradat miatt megengedett a szobakiadás, és van már Airbnb is. És mindennek megkérik az árát: a kettős fizetőeszköz-rendszerben a külföldiek számára fenntartott valutát, a CUC-ot egy az egyben váltják az Euróval.
Különös zárt világ, keveréke a mi régi szocialista múltunknak és a karibi világ attitűdjének. Egészen addig ilyen is marad, amíg az amerikaiak és a nemzetközi nagyvállalatok vissza nem térnek.